Keresés
Close this search box.

2023. július 16. 16:03

Miért más ma az export kereskedelem az online tér fejlődésének hatására?

Export változás

Export — pénznyerő, vagy pénznyelő? Attól függ, hogy milyen eszközökkel és szemlélettel állsz neki. Ma, a 2020-as években. Már minden „kiterjedt vízióban” gondolkodó cég — legalább — elgondolkodott az exporttevékenységen. De a digitális térhódítás következtében a kereskedelem összetettebbé vált, egészen komplex lett.

A cikkben segítünk a végére járni az alapkérdéseknek, amik egy exportra törekvő céget érdekelhet.

A digitális átalakulás a nemzetközi kereskedelemben való részvétel költségeit folyamatosan forgácsolja. Nem én állítom, hanem a kutatások.

Ezáltal megváltoztatja mind a kereskedés módját, mind azt, amivel kereskedünk (gondoljunk a rengeteg digitális termékre).

A digitalizmus hozzájárul a versenyképesség növekedéséhez (Lopez-Gonazalez és Jouanjean, 2017).

Mivel egyre több kis csomag lépi át nemzetközi határokat, olyan újfajta kérdések is felmerülnek az exportban, mint a határokon átnyúló adatáramlás kihívásai.

A 2018-as World Trade Report azt vizsgálta, hogy a digitális technológiák – és különösen a mesterséges intelligencia, a 3D nyomtatás – hogyan befolyásolják a kereskedelmi költségeket, a kereskedés természetét.

(Gondoljunk például arra, hogy ma már ott a Performance Max, amely egy mesterséges Intelligenciával támogatott, cél-alapú kampánytípus a Google Ads hirdetési rendszerében.)

Tudósok már azzal foglalkoznak a munkájuk során, hogy kiderítsek, a következő 15 évben ezek a technológiák milyen hatással lehetnek a globális kereskedelemre.

Az előbb említett jelentés azt is megállapítja, hogy a digitális technológiák egyik legjelentősebb hatása, hogy milyen mértékben csökkentik a kereskedelmi költségeket.

Ugyanis ma már egyértelműen pénztárcabarátabb döntés lehet nemzetközi vizekre evezni, mint évtizedekkel ezelőtt.

A jövőbeni technológiai változások is előreláthatólag növelni fogják a kereskedelem növekedését, különösen a szolgáltatások kereskedelmében. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a digitális kereskedelem bővülése valószínűleg jelentős előnyökkel jár majd.

Megváltozott a kereskedelem módja

Az internet rakétasebességbe kapcsolt fejlődése összefüggésben áll a fejlett országokba irányuló nagyobb exporttal.

A digitális gazdaság rapid fejlődése alaposan megváltoztatja a kereskedelem módját, tárgyát és tartalmát. A digitális technológia ma csökkentheti a kereskedelmi költségeket, és kiterjesztheti a kereskedelmi piacokat.

Ez igaz mind a távolságra, mind az időintervallumokra.

Az információs és kommunikációs technológián alapuló innovációk nagyobb piacokhoz való hozzáférést biztosítanak a cégeknek.

Akár a te céged számára is.

Bővítheted általa az ügyfélbázisod, magasabb lehet a nyereség lehetősége, kiterjesztheted az itthoni beszűkült piacod, több lábon állhatsz, az export miatt belföldön is növekvő versenyképességre tehetsz szert és csökkenhet a hazai piactól való függőséged is.

A technológiák egyfajta egészséges versenyszellemet teremtenek.
Az, hogy ki tud épp felülre kerülni a libikókán, arra is kényszeríti a cégeket, hogy a világszínvonalú versenytársakkal szemben is felhúzzák a kesztyűt és új ötletek és szakértelem megszerzésére ösztönzi őket.

Valamint arra, hogy lépést tartsanak a piaci trendekkel.

Ez utóbbi talán az egyik legizzasztóbb vállalkozói feladat.

Az internet serkenti a kereskedelmet

Anekdotikus bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy az internet hatással volt a nemzetközi kereskedelemre.

Mielőtt hevesen dörzsölnéd a tenyered a szkepticizmusnak köszönhetően, olyan példákat említek, amire egészen biztosan nem számítanál.

Guyana távoli részén élő nők az internetet használják arra, hogy kézzel szőtt függőágyakat áruljanak az embereknek szerte a világon (New York Times 2000.03.28.).

Jól olvastad.

Egy dominikai importőr az interneten keresztül talált rá álompartnereire, egy bolíviai szójaolaj-szállítóra és egy kínai varrógép-szállítóra. Egy drapériagyártó (Long Island) az internetet használja arra, hogy üzleteket tárgyaljon le Törökországban, Szaúd-Arábiában és Dél-Afrikában.

Teszi ezt úgy, hogy korábban évekig csak a hazai piacot szolgálta ki (Long Island Business News, 2000. 8. 21.). Még egy ecuadori friss virágüzlet is az e-piacterekre merészkedik (florastream.com), hogy megkönnyítse a logisztikát.

A digitalizáció elősegíti az exportot, diagramon a bizonyíték

Az alábbi diagram a világ exportjának értékét mutatja az 1800-2014 közötti időszakban.

A diagramon az árakat az infláció figyelembevételével kiigazították, és 1913-as értékekre indexálták őket. A nemzetközi kereskedelem óriáslépteit mutatja és bizonyítja az elmúlt néhány évszázadra vonatkozóan: az export ma több mint 40-szer nagyobb, mint 1913-ban.

A kereskedelem a GDP-vel arányosabban nőtt.

Ma épp ésszel felfoghatatlanul több kereskedelmet bonyolítunk le, mint egy évszázaddal ezelőtt. De mi a helyzet a kereskedelemmel a teljes gazdasági teljesítményhez viszonyítva?

Mivel az elmúlt néhány évszázadban a világgazdaság tartósan pozitív gazdasági növekedést tapasztalt, így érdekes megfigyelést tettek a kereskedelem GDP-hez viszonyított változásainak vizsgálata során is.

Ez egy kicsit máshogyan érdekes perspektívát mutatott.

Lényegében az árukereskedelem GDP-hez viszonyított értékét ábrázolja a következő ábra. 1870-ig a világméretű export összege a világ kibocsátásának kevesebb mint 10%-át tette ki.

Mi a helyzet ma?

Az exportált áruk értéke világszerte megközelíti a 25%-ot.

Tehát a gazdasági növekedés elmúlt száz évében a globális kereskedelem arányosnál nagyobb növekedést mutatott.

Ezt egyértelműen a digitalizáció, az internet és globális kereskedelem növekedésének a befolyásaként ismerik el a szakemberek.

1979-ben a kereskedelem a globális GDP mindössze 36%-át tette ki, 2019-re pedig ez a szám 60%-ra nőtt.

A digitalizmus is hozzájárult ahhoz, hogy Kína a globális kereskedelem perifériájáról a világ exporterőművévé válhatott.

A digitális technológiák hullámát figyelve ma már egyre több tudós foglalkozik a digitális gazdaság fejlődésének az exportra gyakorolt ​​hatásával.

Milyen előnyei vannak a digitalizmusnak és az online térnek az exportban?

Már nemzeti, ipari és vállalati szintű elemzések is foglalkoznak a témával.

A digitális technológiák

  • csökkentik a kereskedelmi költségeket,
  • felmentenek a hagyományos tranzakciós idő és kereskedési helyszín korlátaitól,
  • támogatják az ipari integrációt,
  • növelhetik a termelés és a működés hatékonyságát,
  • fokozzák a kereskedelem versenyképességét.

hogy növeljék az exportot.

A digitalizálás „kenőanyagként” működik a marketingstratégiához szükséges információk, adatok áramlásának felgyorsítására.

A digitális valóság átformálja a kereskedelmi szokásokat?

Az információs és kommunikációs technológiai termékek kulcsfontosságú szerepet játszanak gazdaságaink digitalizálásában.

Külföldi számokat hozok. 

2017-ben e termékek exportja közel 2 billió dollárt tett ki.

A 10 legnagyobb exportőr – főleg Kelet-Ázsiából és néhány fejlett gazdaságból – az összes export több mint 99%-át teszik ki.

E szolgáltatások exportja gyorsabban nőtt, mint általában a szolgáltatások kereskedelme, és 2017-ben elérte az 568 milliárd dollárt.

Mindeközben a digitalizáció több szolgáltatást tett kereskedhetővé azáltal, hogy lehetővé tette azoknak az információs és kommunikációs technológiai hálózatokon keresztüli szállítását.

A digitálisan szállítható szolgáltatások exportjának értéke 2018-ban mintegy 2,9 billió dollárt tett ki, ez az összes szolgáltatásexport mintegy felét jelenti. A digitalizáció a legtöbb termelési folyamatot és tevékenységet érinti.

Úgy tűnik, hogy a piac láthatatlan keze digitálissá válik

Egyre inkább a nagy digitális platformok kezelik a piacokat.

Az e-kereskedelmet két fő tényező hajtja: a digitális adatok és a digitális platformok.

Még Mark Zuckerberg 10 lájk után is többet tud rólunk, mint a kollégáink. Ma már nem az arany, a kőolaj vagy a gyémánt a legkeresettebb árucikk, hanem az adat. Mindent a BIG datáról és a mögötte rejlő lehetőségekről korábbi cikkünkben.

A digitális adatok új gazdasági erőforrássá váltak az értékteremtéshez, és az adatok feletti ellenőrzés stratégiailag fontossá vált.

Okosórák, forgalomszervező szoftverek, GPS-ek, hőtérképes honlapelemzés, cookiek gyűjtik rólunk az adatokat.

Az adatok gyűjtésének, tárolásának, elemzésének és átalakításának képessége további versenyelőnyt jelent. Ezek a gyorsan fejlődő digitális technológia központi elemei. Az adatok az e-kereskedelem szerves részét is képezik.

Ezek a platformok felhasználhatják a vevőktől és eladóktól gyűjtött adatokat, hogy jobb szolgáltatásokat kínáljanak. Egy bizonyos adatmennyiség felett pedig olyan részletesen meg lehet ismerni egy adott vásárlási szokást, folyamatot, digitális szolgáltatást vagy akár emberi viselkedésmintákat, hogy alkalmasak a hatékony előrehivatkozásra.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Eredményesebben közelítheted meg az ideális potenciális ügyfeleket, megfelelő módon és perszonalizált ajánlattal.

A digitális platformok egyre fontosabbak a világgazdaságban

A Facebook a globális közösségimédia-piac kétharmadát képviseli, és a világ gazdaságainak több mint 90%-ában a legnépszerűbb közösségimédia-platform.

A Google a keresések 90%-át birtokolja.

Az Amazon körülbelül 40%-os részesedéssel jár győzelmi táncot a világ online kiskereskedelmi tevékenységében. Becslések szerint az Alibaba birtokolja a kínai e-kereskedelmi piac közel 60%-át.

Ha megfigyeled a mindennapjaidat, akkor előfordul, hogy miközben az egyik webshopot nézegeted, egy másikban összehasonlítod az árakat és az ajánlatokat.

Megint egy másik böngészőablakban a testimonialok (vásárlói vélemények) között keresgélsz.

Ma percenként 684 478 esetben osztanak meg tartalmakat a Facebookon a felhasználók. 48 órányi videót töltenek fel a YouTube-ra. És 571 új weboldalt hoznak létre.

Hol vagyunk eközben mi, a fejlődő országok helyi cégei?

Nos, mi profitálhatunk abból, hogy igénybe vehetjük a globális platformok által kínált szolgáltatásokat.

Az e-kereskedelmi platformok ma már exportlehetőséget nyújtanak a kis cégeknek.

Az alábbi cégek a bizonyíték rá, hogy az export vizekre kihajózva óriási lehetőségek nyílnak meg ma egy magyar vállalkozás számára is.

Az online kereskedelem felé való elmozdulásban még számos vállalkozást mindig visszatart a korlátozott digitális felkészültség.

Az adatvezérelt cégek a jövő legnagyobb nyertesei lehetnek az exportban is

A tulajdonságaink és szokásaink „nyitott könyvvé” váltak a számítógépek számára. Tény, hogy a hatékonyság növeléséhez a vásárlók minél mélyebb megismerésére, viselkedésük előrejelzésére lesz szükség a jövőben is.

Valamint az online vásárlói terek is magasabb biztonságot követelnek meg.

Ezért az export témájában megkerülhetetlen a felhasználók és a fogyasztók védelmének biztosítása az online kereskedelembe vetett bizalom erősítése érdekében.

Ugyanilyen fontosak a kiberbiztonság megerősítésére irányuló erőfeszítések is. Különösen, hogy még mindig igen jelentős az e-kereskedelemmel kapcsolatos ismeretek hiánya számos kkv-nál. Miközben a mesterséges intelligencia (AI) átalakító hatást gyakorol a nemzetközi kereskedelemre.

Az online könnyít az életünkön

A digitális technológiák alapjaiban változtatták meg a fogyasztók magatartását.

A net-et egy ujjmozdulatra biztosító eszközök, köztük az okostelefonok, táblagépek és laptopok közvetlen hozzáférést és valós idejű információkat is nyújtanak a fogyasztóknak az online piacokról.

A digitális marketing technikák pedig növelik az információk átláthatóságát. A szolgáltatások jóval személyre szabottabbak, ami növeli a tranzakciók hatékonyságát.

A Deloitte (2015) felmérése szerint a fogyasztóknak több mint 50%-a mutatott érdeklődést testreszabott termékek vagy szolgáltatások vásárlása iránt. Ugyanakkor 22%-a a fogyasztóknak szívesen oszt meg néhány adatot egy személyre szabottabb vásárlói termékért vagy szolgáltatásért cserébe.

A digitalizáció új lehetőséget teremt – főleg az export esetében

A digitalizálás ebben az esetben megkönnyítheti a tranzakciót. A digitalizáció teljesen új lehetőségeket teremtett a nemzetközi kereskedelem számára, főként a szolgáltatások terén.

Az internet lehetővé tette a piacok összevonását és globalizációját, új lehetőségeket biztosítva az üzleti élet és a fogyasztók számára.

Az innováció és a termelékenység növekedésének hajtóereje.

Csökkenti a tranzakciós költségeket.

A vállalkozások számára megadja a lehetőséget, hogy jobban kihasználják a meglévő erőforrásokat.

A világ leginnovatívabb vállalatainak fejlődését valósította meg

A digitális világ új üzleti modellekhez vezetett, amelyek egyesítik a felhasználókat és az információkat.

Még a hagyományos gyártó- és szolgáltató vállalatok is profitálnak az internet-kompatibilis alkalmazásokból és a kereskedelemből. Alacsonyabb költségek mellett férnek hozzá szolgáltatásokhoz és ügyfelekhez.

A határokon átnyúló adatfolyamok a vállalkozások számára megteremtették a lehetőséget, hogy valós időben kommunikálják az ügyfelek rendelései kapcsán.

Pikk-pakk döntéseket hozhatnak a gyártási folyamatokat illetően, és gyorsan módosíthatják a terveket a fogyasztói igények megváltozása alapján.

A fogyasztók világszerte hozzáférhetnek könyvelőikhez, a vállalkozások pedig a világ minden táján hozzáférhetnek a piacvezető pénzügyi szolgáltatásokhoz.

A nemzetközi elektronikus kereskedelem számos előnnyel jár.

Az eBay például vizsgálatot végzett a fejlődő országok kis- és középvállalkozásairól (kkv-k), és arra jutott, hogy a nemzetközi elektronikus kereskedelmet használó export vállalkozások 60-80%-a éli túl üzleti tevékenységének első évét, míg a hagyományos exportvállalkozások csak 30-50%-os túlélési arányt mutatnak.

Épp ezért segítünk neked is a részletes cselekvési terv elkészítésében, az exportmarketingben.

A Moonshot 8 országban és 10+ iparágban hoz létre jelenleg is üzleti megkeresésekkel teli levelezőket és havi többmillió dollárnyi leadet szerez az ügyfeleinek. Már az első ügyfeleinket – USA, Svájc, Németország, Kanada – is  exportfolyamatokban segíthettük.

Vedd fel velünk a kapcsolatot és beszéljünk a te exportsikereidről.

Készítsünk export stratégiát, amelyben határozzuk meg az exportcélokat, és az ehhez szükséges üzleti modellt!

Picture of Szűcs László

Szűcs László

összes cikke

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel a hírlevelünkre még ma, és navigálj magabiztosan az exportmarketing világában.

További cikkek

5 exporthiba

5 hiba, ami miatt nem tudsz sikeres lenni az exportban

Ha márkádat külföldre bővíted és a további növekedéshez új, nemzetközi piacokat keresel, már a kezdeti lépéseknél megizzasztó marketingakadályokkal találhatod szembe magadat. Aki csak a termékében bízik, és kevésbé törődik a nemzetközi marketing részletkérdéseivel, könnyen orra bukhat.

IRATKOZZ FEL

HÍRLEVELÜNKRE

Iratkozz fel a hírlevelünkre még ma, és navigálj magabiztosan az exportmarketing világában.